John Corbett
2004.06.26. 22:04
..
Amerikai színész. Bő egy évtizedes pályája során elsősorban közkedvelt tévésorozatok jóképű, laza és sármos mellékszereplőjeként aratott sikert a hölgyrajongók körében. A Nyugat-Virginia-i Wheelingben született, majd a 80-as években Kaliforniába költözött, és acélgyári munkásként helyezkedett el, azonban egy sérülés miatt fel kellett adnia munkáját. Egy helyi főiskolán vett színileckéket, mígnem egy véletlennek köszönhetően statisztából előléphetett színésszé. Pályáját reklámfilmekben kezdte, majd a The Wonder Years című sorozatban mutatkozott be a tévénézők előtt. A döntő lökést azonban a hazánkban is sikerrel játszott Miért éppen Alaszka? című sorozat szabadszellemű kisvárosi dj-jének Emmy- és Golden Globe-jelölt alakítása adta meg karrierjének. Egyre népesebb rajongótáborát ezt követően elsősorban a televíziónak köszönhetően szélesíthette ki, de feltűnt olyan nagyköltségvetésű moziprodukciók mellékszerepeiben is, mint a Tombstone - A halott város vagy a Tűzhányó. Corbett 2000-ben ismét egy nagy sikerű televíziós sorozattal lopta be magát a tévénézők szívébe: a Szex és New York című, többszörös Golden Globe Díjas HBO-sorozatban a főhős Sarah Jessica Parker partnerét alakította. Corbett a romantikus hős szerepét vehette magára a Szerelem a végzeten című komédiában, majd következett 2002 egyik legnagyobb meglepetése, a kis költségvetésből óriási bevételt produkáló Bazi nagy görög lagzi, amely megnyitotta számára az utat egy még sikeresebb pálya felé.
|