A cikk a Maxima Szex és New York különkiadásából van! Szerelmem, NEW YORK   Na, ezt például jól kitaláltuk. Mennyivel ütősebb cím a Szex és New York, mint a Szex és a város! Persze, úgy is értelmezhetjük, hogy „A” város – és ez abszolút helyénvaló. (Utam szexuális vonatkozásaira most nem térnék ki…)

A Times Square a város szíve. Ha szerencséd van, itt féláron kaphatsz aznapi színházjegyet Szóval, New York és én. Karmikus kapcsolat. Gyerekkorom óta tudom, hogy közöm van Amerikához. Amikor megláttam az irdatlan felhőkarcolókat, nem a csodálat, hanem a bizonyosság érzése töltött el: igen, ezt ismerem. Az enyém. Ezért is volt jó, hogy egyedül vágtam neki – és életem legjobb utazása lett. Arra mentem, amerre nekem tetszett, addig maradtam, amíg csak akartam. Bár a vendéglátóim (ismerős ismerősének ismerőse – hála nektek, Klári!) figyelmeztettek, délután öt után már nem tanácsos Bronxban egyedül kóborolni, ezt csak első nap tartottam be. Annyira fájt Manhattan hiánya, hogy többet nem mentem haza éjjel egy előtt. És semmi attrocitás nem ért, pedig néha még el is aludtam, fényképezővel a nyakamban. De megúsztam durvább eseteket is: például amikor – követve az útikönyvben felsorolt látnivalókat – elmentem a Cloistershez (Kolostorok). Mivel New Yorkban nagyon praktikus a metróhálózat, és addig nem kell új érmét bedobnod, míg fel nem jössz a felszínre, csak akkor ébredtem rá, hogy a Harlemben vagyok, amikor láttam, hogy mindenki fekete körülöttem. Mellesleg itt sem volt rázós helyzet (bár sosem kaptam még húsz perc alatt annyi vacsora- és táncmeghívást, mint ott.) Ha már így alakult, látni akartam, ezért busszal jöttem vissza a „biztonságos zónába” (ez is úgy van kitalálva, hogy a jegyed jó a következő járatra, na és persze a busz is légkondicionált – mint minden). Harlem amúgy olyan, mint a filmeken: a meleg szeptemberben tűzoltócsapoknál hűsöltek a gyerekek, a srácok hatalmas magnókon hallgatták a rapet.  A Macy's New York legrégibb áruháza - kilenc emelet kísértés A Columbia Egyetemnél szálltam le, ami Harlem legdélibb pontja, de itt már rendes campushangulat van – vágyódva néztem klasszicista oszlopait. Innen a Central Parkon keresztül jutsz vissza a pörgésbe. Ez a Nagy Alma nagy tüdeje: tóval, konflisokkal, kutyákkal, festőkkel. Ám engem jobban érdekelt a Chinatown (szuper „márkás” órákat vettem tíz dollárért), a Guggenheim-múzeum, a Time Square. Utóbbin részem volt egy igazi akcióban is. Rendőrautók fékeztek, és a zsaruk azt üvöltötték: Don’t move! Hands up! – nem is mozdultam… (És nem filmforgatás volt!) De ez sem vette el a csavargási kedvemet. Mellesleg, akármit is mondanak, az amerikaiak nagyon kedvesek. Amikor például Circle Line hajóval körbejártam a szigetet, megismerkedtem egy párral, akik elhívtak a Hard Rock Caféba vacsorázni. Olyan kedvesen unszoltak, hogy nem lehetett nemet mondani. És nem bántam meg! Isteni fajitast ettem (mexikói töltött lepény), és mesés sajttortát eperszósszal (aki pedig alkoholt iszik, magával viheti az emblémával díszített poharat). Donnát és Franket egy szabadság-szobros képem is őrzi. Oda, a „vasasszonyba” nem egyszerű feljutni, de megéri. Meg kötelező is. akárcsak az Empire State Building. Mit is mondhatnék?! Amikor százszor elképzeled, hogy egyszer majd ott állsz a tetején – és tényleg ott vagy, az olyan, mint egy régen vágyott randi, ami még jól is sikerül. Az én randim New Yorkkal nagyon is jól sikerült. Nem untam meg, huszadszor róni a Soho, a Tribeca, a Greenwich Village, a bohém negyedek utcáit. Betévedtem egy olyan bárba is, ahol rengeteg melltartó lógott mindenfelé. Nem gondolkoztam – már kapcsoltam is le a magamét. Hogy ezzel egy „részem” az USA-ban maradjon.